Rólam

Üdvözöllek a honlapomon!
Batári Barbarának hívnak, és fotózással, ezen belül lifestyle fotózással foglalkozom. Pár sorban szeretnék bemutatkozni, hogy jobban megismerhess.
2020-ban kezdtem el fotózni, kezdetben csupán hobbiként, keresve önmagamat és a helyemet a világban. Ez a szenvedély a legjobbkor robbant be az életembe, kiragadva a szürke hétköznapokból. Az évek során egyre inkább elmélyültem benne, és végül elvégeztem egy fotográfus képzést. Így ma már nem csupán hobbi és szerelem, hanem hivatás is számomra.
A legerősebb motiváció a munkámban, hogy elkapjam azt a pillanatot, amikor minden tökéletes egységet alkot. Mottóm: a pillanat örök, és mindent megteszek azért, hogy a fotóim által a múló pillanatok örök emlékekké váljanak
Az évek során több pályázaton és kiállításon is részt vettem. Fotóimat kiállították a Dunakorzón, a Gödöllői kastélyban, valamint megyei kiállításokon, ahol közönségdíjat is nyertem. Képeim szerepeltek albumokban, naptárakban és nyomtatványokban is.
A fotózás számomra sokkal több, mint kattintások sorozata – egy olyan utazás, amely során folyamatosan tanulok, fejlődök, és új szemmel látom a világot és benne magamat.


Miért a lifestyle fotózás?
A valódi érzelmek és természetes pillanatok inspirálnak. A lifestyle fotózásban megtaláltam azt a szabadságot, amely lehetővé teszi, hogy őszinte, élettel teli képeket készítsek rólad – erőltetett pózok nélkül.